Bemutatkozás

Én és a fiam nyaraláson

Mender Ildikó vagyok, jelenleg az ELTE PPK Andragógia Mesterszakos végzős hallgatója.

A sportot, a különböző mozgásformákat már egész fiatal koromban megismertem, kipróbáltam, megszerettem. Gyerekkoromban kézilabdáztam, röplabdáztam, atletizáltam, majd 12 évesen kezdtem el jazz-balettozni és amíg „ki nem öregedtem” belőle folytattam is.

Kis szünetet a sportban csak gyermekem megszületése miatt tartottam, de Roland másfél éves korától már ismét életem részévé vált a mozgás és azóta már eltelt 16 év.

Évszaktól, környezettől függöen minden mozgásformát kedvelek, de hétköznapjaim felét azóta konditeremben töltöm, ahol hivatásszerűen edzek és természetesen segítek másoknak is. Délutánonként pedig az egyik legnagyobb biztosítótársaságnál dolgozom. A két tevékenységet így időben is össze tudom hangolni.

Az elmúlt évek során nagyon sok emberrel kerültem kapcsolatba az edzőteremben és azon kívül is és szinte mindegyikük elégedetlen volt az alakjával, vagy valamely testrészével, köztük persze én is. Azt gondolom, hogy ez természetes, viszont változtatni az adottságainkon valamilyen szinten lehetséges, és a jó közérzet érdekében kell is. A hozzám fordulók számára próbálok olyan gyakorlatokat, programokat kidolgozni, megtervezni, amelyekkel céljukat rövid idő alatt és hatékonyan el tudják érni.

Én és a fiam

A fiammal

Többször biztattak az elmúlt évek során, hogy induljak a különböző fitnesz versenyeken, azonban célom sohasem a mások elvárásainak való megfelelés volt. Soha nem a csak rövid időre elérhető és rövid ideig – különböző pótszerek segítségével – fenntartható „versenyállapot” elérése volt számomra a cél. ÉN szerettem volna minél jobban érezni magam a bőrömben és próbáltam megtalálni az összhangot a test és az elme „edzése” között, ezzel harmóniát teremtve saját magam és a környezetemben élők számára.

Bízom benne, hogy az egészséges egyensúlyra való törekvést és ezt a szemléletet sikerült eddigi életem során átadni néhány embernek és elsősorban gyerekemnek, akinek szintén egészen pici kora óta természetes napi teendői közé tartozik a mozgás.

Mender Ildikó

Egy hozzászólás to “Bemutatkozás”

  1. Attila 2011. május 25. szerda - 13:49 #

    🙂

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s

%d blogger ezt kedveli: